Elmélkedés a világ dolgairól

Ami a könyveimből kimaradt

2017. máj 06.

Falvédőversek

írta: skolikagnes
Falvédőversek

Emlékeztek nagyanyáink hímzett falvédőire, és az azon olvasható néha okos, néha viszont nagyon bugyuta szövegekre?

Jó hír a falvédő után nosztalgiázóknak, hogy kezd újra divatba jönni a hímzett falikép.

87559_727808_1000x700.jpgÍrtam néhány versikét, ami szerintem simán megállná a helyét a falon, a hímzett virágcsokrok, levélindák, emberalakok között. Mondjuk némelyikhez érdekes illusztráció társulhatna, de ennek az elképzelését rátok bízom:-)

Nos akkor lássunk párat a XXI. század falvédő versikéi közül:

 

Az én párom olyan legyen,

Mindent akciósan vegyen!

 

Kuktában fő puhára a csülök,

az öledbe addig becsücsülök.

 

Ablakomban ül egy szarka,

jó vastag az uram….gyűrűje.

 

Főzök neked ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Amikor a kezemmel főzök, de az eszemmel nem…

írta: skolikagnes
Amikor a kezemmel főzök, de az eszemmel nem…

Néha –nagy ritkán– szoktam olyan vacsorát készíteni, hogy valamilyen húst veszek, és arra teszek egy boltban kapható úgynevezett zacskós porkeveréket. Többféle cég is forgalmaz ilyet, olyan, mint a zacskós leves, csak ehhez tejszínt, tejet, vagy mást kell tenni – amit a recept előír–, összeforralni és rátenni a megpuhult husira.

Az egyik ilyen nevezetes alkalomkor elővettem az épp szimpatikus zacskót, és elkezdtem olvasni a hátulján, hogy mit, hogyan, s merre. Közben szólt a tévé, és még közben beszélgettünk is, szóval ezer felé kellett figyelni. Megpároltam a hús az egyik serpenyőben, a másikban pedig a zacskós porhoz készítettem a dolgokat. Kicsi olajon hagymát, szalonnát kellett pirítani, arra a zacskó tartalmát, majd ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 27.

Szemét dolog

írta: skolikagnes
Szemét dolog

Szelektív szemétgyűjtés Németországban

A német lakások nagy részét - bátran mondhatom - a szemétgyűjtők foglalják el:-)
Kell egy vödör a hagyományos szemétnek, egy a biohulladéknak, egy a "sárga zsáknak" és egy a papírszemétnek.
A sárga zsákba olyan csomagolóanyagokat teszünk, ami étellel szennyezett, joghurtos pohár, húsos tálca, tejes doboz, stb. a papírszemetesbe újságot, kartondobozt, csomagolóanyagot ami nem találkozott közvetlenül élelmiszerrel. Tehát minden lakásban min. 4 szemétgyűjtő van.
Ezen kívül a műanyag italos flakonok, és a sörös üdítős fémdobozok nagy része is visszaváltható, ezt egy automatába kell bedobni. Ezek azok a flakonok amiket Magyarországon összetaposunk és a szelektív gyűjtőbe dobunk. Itt ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 21.

Menteni, ami menthető

írta: skolikagnes
Menteni, ami menthető

" olyan jót olvasgattam tegnap lefekvésnél, előjött a gyerekkorom"

" Újra olvastam a gyerekkoromat, amikor a falusi nagymamámnál nyaraltam! De jó volt!"

Ilyen és ehhez hasonló véleményeket kaptam az Olasz vacsora című kötetemben megjelent Meztélábas történetek című írásomra. A novella a gyermekkorom emlékeit idézi fel, azokat, amikre még emlékszem azokból a távoli időkből. Az olvasók, akik abban az időben voltak gyerekek, és falusi környezetben éltek, sok hasonlóságot fedeztek fel az ő emlékeik és az enyémek között.

Amikor ezeket a véleményeket olvasgattam, akkor elgondolkodtam néhány dolgon. Például azon, hogy vajon hányan leszünk, akik azt a kort, a 60-as, 70-es éveket megörökítik az utókornak? Hány novella, regény ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 19.

Borzalmak reggele

írta: skolikagnes
Borzalmak reggele

Nem sok krimit írtam eddig, mutatok az egyikből egy részletet. A teljes novella az Olasz vacsora című könyvben olvasható. (az eset valóban megtörtént....)

 

firearm-409252_640.jpg

Na, ja. Minden gyilkosság után rendet kell tennie valakinek. Ha alkalmaz a család takarítónőt, akkor annak. Ha történetesen én vagyok a takarítónő, akkor nekem.
Nem kívánom senkinek az érzést, amikor a lakásba lépve, vértócsával találja szembe magát. Az első, ami jött, az az ijedtség, hogy Úristen, mi történt itt? A második a félelem, hiszen az, hogy mi történt, az nyilvánvaló, de vajon az elkövető biztos helyen van-e már és nem tud visszatérni? A harmadik a mély sajnálat, hiszen itt egy életnek vége lett tegnap.


A fiatal pár lakásában eddig is történtek furcsa ...

Tovább Szólj hozzá

krimi félelem vér gyilkosság gyilkos takarítás bűneset vérnyomok

2017. feb 16.

Szeretsz nevetni?

írta: skolikagnes
Szeretsz nevetni?

Ha a válaszod igen, akkor ez a könyv pont neked való!

Semmi politika, semmi izgalom, nem folyik vér, nem tör ki a háború és nem szakítanak a szerelmesek.

Földöntúli lények sincsenek, és űrbéli támadás sem fenyeget.

Azt mondod, akkor biztosan unalmas?

Nem, nem az!

olasz_boritokicsi.jpg

Elmesélem neked a gyermekkorom emlékezetes epizódjait a 60-as, 70-es évekből, olvashatod a jelen humoros mozzanatait, novellákat, egy kis krimit is.

Olvasói visszajelzések alapján nem ajánlott nyilvános helyen, vagy tömegközlekedési eszközön olvasni, csak ott, ahol nyugodtan nevetgélhetsz olvasás közben!:-)

Olvass bele, olvasd el az értékeléseket, és kóstold meg az OLASZ VACSORÁT!

Részletek a könyvből: www.skolikagnes.hu

Moly.hu: ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 09.

Virtuális világ bugyraiban bújkáló bajtársaimról - II. rész

írta: skolikagnes
Virtuális világ bugyraiban bújkáló bajtársaimról - II. rész

Harmadik eset: közösségi tér, beszélgetés, csak annyi csavarral, hogy itt nem hétköznapi emberekről lesz szó, hanem mondjuk vállalkozókról. Vagyis egyről. A másik fél egy teljesen hétköznapi ember, akinek van véleménye és ezt nem rest közölni is. Lesz, ami lesz, úgy esik, ahogy puffan alapon.

Szóval a szitu: vállalkozókám feltett egy posztot, néhány képpel, amelyről azt gondolta, hogy frankó reklám lesz neki. Jön a hétköznapi ember, elolvassa, megnézni, kiakad, és ezt szavakba is önti annak rendje, s módja szerint finoman, kulturált hangnemben. A másiknak ez persze nem tetszik és támadásba lendül.

De könyörgöm, miért? Miért nem lehet elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, más a véleményünk,  és azt el is merjük mondani? ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 06.

Virtuális világ bugyraiban bolyongó bajtársaimról - I. rész

írta: skolikagnes
Virtuális világ bugyraiban bolyongó bajtársaimról - I. rész

Kedvenc közösségi oldalam naponta több alkalommal az arcomba tolja a kérdést: "mi jár a fejedben?"

Hát most elmondom. Több hasonló témájú morgolódásom volt már, és még gyanítom lesz is, mert a következőkben felvázolt tendencia úgy tűnik, nem változik meg évek alatt sem. Hisz mindig lesznek, akik nem tudnak viselkedni. Szóval viselkedés, kapcsolatteremtés a közösségi oldalon, ez lehetne a mondandóm címe.

Első eset: azon gondolkodom, hogy vajon a közösségi kapcsolatteremtésben mennyire van jelentősége annak, hogy kit hány évvel ezelőtt hozott a gólya? Gondolok itt pl. arra, hogy kell-e, szokás-e, elvárható-e, hogy a fiatalabbak tiszteljék az öregeket és ne szóljanak be, és ne legyenek szemtelenek?

 

fight-1899082_640.jpg

Mert ugye, ha ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 05.

Mik vannak....!

írta: skolikagnes
Mik vannak....!

 

Jópofa kis történetet lehetne írni ezzel a címmel, akár több részeset is, telis-tele izgalmas részletekkel és az emberi érzelmek gondos bemutatásával. Igazából végül is egyikhez sincs kedvem, csak röpke pár percben rámutatni, milyen esendőek, hiszékenyek és néha bizony buták vagyunk mi, emberek.

6 éves Facebook-tagságom alatt sok mindent megéltem, néha reménykedtem, hogy később jobb lesz, néha feladtam a bízást. Olyan ez a közösségi oldal, mint régen volt a "Minden napra egy mese" című mesekönyv, a maga 365 rövidke, de kedves történetével.

A facebook most keményen erre hajaz, a tekintetben, hogy itt is felröppen minden nap valami baromság, amit a népek jól elhisznek, s miatta vagy reménykednek, vagy őrjöngve, habzó ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 01.

A mezítelen férfi - folytatásos történet III. rész

írta: skolikagnes
A mezítelen férfi - folytatásos történet III. rész

                Az eset után két évvel, egy szép szeptemberi reggelen – ami történetesen ma volt –, megint mentem dolgozni hozzájuk. Emberünk egészen normálisan fel volt öltözve, holott megint táppénzen volt. Eltört a válla vagy mi, és ezért fel volt kötözve a jobb karja. Póló volt rajta, cipő, és – mint utóbb kiderült – egy gumis derekú rövidnadrág.

Készült elmenni hazulról, közben beszélgettük. Egyszer csak feltűnt, hogy szerencsétlen flótás a bal kezével próbálja a jobb első nadrágzsebébe betuszkolni a pénztárcáját, de nem nagyon akart sikerülni. Csak próbálkozik, csak dugdossa, csak cibálja, de nem megy.

Belőlem meg rögtön előtört a segíteni akarás, de persze nem ugrottam neki rögtön, ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása