Elmélkedés a világ dolgairól

Ami a könyveimből kimaradt

2019. jan 01.

Új év, új remények

írta: skolikagnes
Új év, új remények

2019. január 1.

Békés, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

És akkor fogjunk neki a tervezésnek:-) Én egyelőre még nem látom át az évet, lesz benne egy országváltás, már a tavasszal, ez az egy, ami tuti biztos.

Sajnos az elmúlt év vége nem sikerült valami fényesen, sok szomorú esemény volt, de talán egy pozitív is. Átgondoltam kicsit a dolgokat, azt amit a jövővel kapcsolatban eddig terveztem, úgyhogy most újratervezés van. A blogba ezután tematikusan fogok írni, a privát életemről is, de a könyvekről is, és persze interjúk is lesznek, ezért kicsit átrendeztem a felületet.

flowerpot-2756428_1280.jpg

Az utóbbi időben sok új dolgot kipróbáltam, ezek jobbára konyhai praktikák, de tavasztól kerti témák is lesznek. Mesélek majd a ...

Tovább Szólj hozzá

új év blogírás tervezés útinapló kerti praktikák kreativ hobbi

2018. már 18.

Kövecske, Callkötő és KocKaland - Három ötlet egy kreatív Anyukától

írta: skolikagnes
Kövecske, Callkötő és KocKaland - Három ötlet egy kreatív Anyukától

Amikor interjúra készülök valakivel, az első dolog az, hogy átnézem a weboldalát. Van, amikor ez a tevékenység tovább tart, mint az egész interjú, mert leragadok a szebbnél szebb képek nézegetésénél. Így történt ez most is. Csodaszép köveket láttam, karkötőket, játékkockákat.  Kolta Zsófi val beszélgetünk:

Zsófi, menjünk sorjában. Mesélj a termékekről, melyik volt előbb, aztán mi következett? Mindhárom "történet"  te saját ötleted?

A legelső ötletem a Kövecske volt. Amikor kitaláltam (2010 környékén), akkor még azt sem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Egy évnyi kísérletezés után alakult ki a technika és eszköztár, amivel ma is dolgozom. Először csak esküvőkre készítettem köszönetajándék és ültető gyanánt, ...

Tovább Szólj hozzá

2018. már 06.

A csodatévő só

írta: skolikagnes
A csodatévő só

Légúti betegségben szenvedőknek segít a sóbarlang-terápia

Amikor én még kislány voltam….az anyukám asztmás volt. Akkor hallottam először a gyógyító sóról. Sikerült is beszereznünk pár litert, amit aztán szétöntögettünk kisebb edényekbe a hálószobájában, és az edények falára hamarosan hófehér só telepedett. Én csodálattal néztem mindig ezeket, és persze azon is csodálkoztam, hogy anyukámnak egészségének milyen jót tett ez a sós párologtatás.

A napokban amikor megláttam a Sóska sóbarlang oldalát, már ismerősként üdvözöltem a látottakat. Brigittával a sóbarlang vezetőjével beszélgettem:

ilyen_a_barlang_belseje_kicsi.JPG

Brigi nagyon jó ötlet ez a sóbarlang, nagyon jó és jól megközelíthető helyen van , és ahogy látom a kivitelezése is nagyon szuper. Honnan jött az ötlet, a megvalósításához?

...
Tovább Szólj hozzá

2018. feb 27.

Magyar termékek a határon túl is

írta: skolikagnes
Magyar termékek a határon túl is

Nem tagadom, NAGYON szeretem a finom magyar füstölt árut. Ezért is örültem meg annyira ennek a web-áruháznak, aki külföldre is szállít ilyen finomságokat. És még sok minden mást.

Kemendi Nikivel beszélgettünk.

-Niki, gratulálok a web-áruházatokhoz. Nagyon szép, profi munka az oldal felülete, és nagyon jó dolgokat lehet vásárolni benne. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen web-áruházat készítsetek?

- Nagyon sok magyar termékeket hiányoltunk es láttuk egyes csoportokba másoknak is ugyanúgy hiányoznak a magyar ízek .Először boltot szerettünk volna nyitni,de úgy gondoltuk a web-áruház jobb megoldás mindenki számára hisz így egész Németország területére eljut.

28234817_838112049710069_5836323357051808274_o.jpg

-Nagyon sokféle árucikk van a "polcokon", sok olyat is találtam, ...

Tovább Szólj hozzá

2018. feb 25.

Tavaszi munkálatok....nem a kertben :-)

írta: skolikagnes
Tavaszi munkálatok....nem a kertben :-)

Egyelőre nem a kertben, hanem a varrószobában. Húsvét előtt mutatok néhány érdekességet, és egy szuper ajándékos-akciós ajánlatot is.

Szokás szerint most is gyerekeknek varrok inkább, de lesznek termékek anyukáknak is. Pl. levendulazsák, finom, magyar levendulával töltve. Aztán sminklemosó korongocskák frottierból.

Gyerekeknek rugdalózót, nadrágot, kislányoknak szoknyát fogok varrni a közeljövőben.

Eddigi munkáim a www.minivarroda.hu oldalon tekinthetők meg. Itt is érdemes a hírlevélre feliratkozni ( jobb oldalon van a lehetőség rá), mert lesznek játékok, meglepik a hírlevél olvasóknak:-)

img_6639.JPG

 

A könyveimbe beleolvasni, képeket nézegetni pedig a www.skolikagnes.hu oldalon lehet :-)

 

Tovább Szólj hozzá

2018. feb 05.

Futó kerékpár kicsiknek és nagyobbaknak

írta: skolikagnes
Futó kerékpár kicsiknek és nagyobbaknak

A biztonságos, könnyű és szép futókerékpár egy ausztriai magyar vállalkozó ajánlata

Kisunokás nagymamaként minden érdekel, ami kicsiknek való. Így találtam rá erre a weboldalra is, ahol futó kerékpárokat és hozzávalókat árulnak. Legnagyobb meglepetésemre a webáruház üzemeltetője egy magyar hölgy, aki Ausztriában él.   Illés Kitti vel beszélgetek:

Kitti, mesélj kicsit magadról: hogy, mikor kerültél Ausztriába?

Most már több, mint 1 éve élek férjemmel és 2 kisfiunkkal Ausztriában, de kb 5 éve ejtette rabul szívemet az ország.

Petivel együtt volt szerencsénk egy téli szezont, egy osztrák kis faluban tölteni. Nem tudom megmagyarázni, de magával ragadott az ottani élet, a környezet. Sok szép gyerekkori érzést hozott ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jan 15.

Ilyen kell nekem! Szuper találmány:-)

írta: skolikagnes
Ilyen kell nekem! Szuper találmány:-)

Beszélgetés Molnár-Keresztényi Brigittával

 

Gyakorló - és sok személyre főző- háziasszonyként néha helyhiánnyal küzdök a falatnyi konyhámban.  Annyi szabad hely sincs, hogy a fedőt letegyem, ha meg akarom keverni, vagy fűszerezni az éppen készülő étket.  Vagyis csak nem VOLT, hiszen nagy örömömre valaki feltalálta azt, ami megoldja a problémámat. Illetve nem csak az enyémet, hanem sok más háziasszonyét is.

Brigitta megnéztem a képeket a fedőtartóról, szenzációs ötletnek tartom. Mesélj a kezdetekről!

home_creative_solutions.jpg

Nagyon örülök, hogy tetszik – igazán jó érzés, amikor az ember pozitív visszajelzést kap arról, hogy amin dolgozik, az másokat is érdekel és vonz.

A kezdet kb. 13 évvel ezelőttre nyúlik vissza. (Akkor ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jan 08.

Diákmunka egy kattintásra

írta: skolikagnes
Diákmunka egy kattintásra

Hiánypótló szolgáltatás Magyarországon!

Beszélgetés Mészáros Andreával, C4W Kft ügyvezetőjével

Amikor a gyerekeim - jó pár évvel ezelőtt- diákmunkát kerestek, emlékszem csak ismeretség útján lehetett hozzájutni. Azóta egyre több diákszövetkezet, közvetítő iroda alakult. Viszont amit Andiék elkezdtek, az egészen egyedálló és izgalmas a magyar piacon.

Andi mesélj kérlek, mi is a dolog lényege?

  A dolog lényege tulajdonképpen nagyon egyszerű. Vannak nagyon elfoglalt anyukák, dolgozó nők vagy csak egyedül élő felnőtt emberek, akiknek otthon sokszor gyorsan segítségre lenne szükségük. Vannak diákok, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni, viszont elköteleződni, rendszeres gyakornoki munkát vállalni nehezen tudnának. Őket szeretnénk egy weblap ...

Tovább Szólj hozzá

2018. jan 04.

Ékszerek kismamáknak, nagymamáknak

írta: skolikagnes
Ékszerek kismamáknak, nagymamáknak

Beszélgetés Fodor Nórával, a munkáiról, és terveiről

 

Amikor interjút szeretnék készíteni valakivel, előtte igyekszem alaposan felkészülni az "alanyból". Most is ezt tettem, leültem a facebook elé, és nézegetni kezdtem Nóra oldalát. Kis idő múlva azt vettem észre, hogy besötétedett, kérdést egy darabot sem írtam fel, mert csak nézegetem a szebbnél szebb ékszereket. Viszont ebből így nem lesz interjú.

Nóra, mesélj magadról kérlek: mikor, hogyan kezdődött a vállalkozásod?
18 éves koromban szerényebb körülmények között éltem, és eldöntöttem: kezembe veszem a sorsomat, szeretnék azzal foglalkozni és úgy élni, ahogyan azt megálmodtam. Egyedül egy bőrönddel felköltöztem Budapestre. Egy percig sem kételkedtem magamban, tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de megtalálom az álmaimhoz ...

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 12.

(Nem)csendes éj

írta: skolikagnes
(Nem)csendes éj

(Nem) csendes éj

 

Az este ugyanolyan volt, mint máskor, de ami éjszaka történt, attól leesik az állad.  Csendes, hűvös nyári este volt, a házaspár a szokott időben nyugovóra tért.

Éjjel 2 óra felé az asszony a kutya ugatására ébredt. Az eb ritkán, és csak indokolt esetben szokott éjjel ugatni. A rövid vakkantás után nem sokkal, az asszony meghallotta a csipogó zajt, ami valahonnan a lakás lépcsőházából jött, majd közvetlenül utána megint a kutyaugatást.  Más lakásokban - munkája során - hallotta már ezt a zajt, rögtön tudta, mi történt. A következő csipogásra és ugatásra a férj is felébredt.

– A füstjelző - mondta kábán az asszony, és titkon abban reménykedett, hogy az egészet csak álmodta. Sajnos nem, mert ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása