2018. feb 05.

Futó kerékpár kicsiknek és nagyobbaknak

írta: skolikagnes
Futó kerékpár kicsiknek és nagyobbaknak

A biztonságos, könnyű és szép futókerékpár egy ausztriai magyar vállalkozó ajánlata

Kisunokás nagymamaként minden érdekel, ami kicsiknek való. Így találtam rá erre a weboldalra is, ahol futó kerékpárokat és hozzávalókat árulnak. Legnagyobb meglepetésemre a webáruház üzemeltetője egy magyar hölgy, aki Ausztriában él.  Illés Kittivel beszélgetek:

Kitti, mesélj kicsit magadról: hogy, mikor kerültél Ausztriába?

Most már több, mint 1 éve élek férjemmel és 2 kisfiunkkal Ausztriában, de kb 5 éve ejtette rabul szívemet az ország.

Petivel együtt volt szerencsénk egy téli szezont, egy osztrák kis faluban tölteni. Nem tudom megmagyarázni, de magával ragadott az ottani élet, a környezet. Sok szép gyerekkori érzést hozott elő belőlem és bár a szezon után hazaköltöztünk, vágyott a szívem vissza. Ezek után Petivel folyamatosan téma volt közöttünk, hogy külföldön kéne szerencsét próbálnunk, ezért mikor elhatároztuk, hogy futóbiciklivel fogunk foglalkozni, összekötöttük a kettőt. Megalapítottuk családi kisvállalkozásunkat, amely gyermek futóbicikliket forgalmaz Ausztriában és Németországban.

27605509_10156300795014260_575022018_o.jpg

Honnan jött az ötlet, hogy futóbringákat forgalmazz a webáruházban?

Az ötlet teljesen saját tapasztalás alapján jött. Első kisfiunk születésekor abban mindketten egyetértettünk, hogy szeretnénk  majd neki futóbiciklit venni. Az már nagyobb dilemmát okozott, hogy melyiket is válasszuk, mivel manapság sokféle futóbicikli van a piacon. Hosszas keresgélés után találtunk rá erre a szuper futóbiciklire. Nagyon könnyű, egyedi és elérhető áron van. Mivel mi tökéletesen meg voltunk vele elégedve és saját szemünkkel láttuk, hogy milyen jó hatással van a mozgásfejlődésre, teljesen kézenfekvő volt a Férjem számára, hogy ezzel kell foglalkoznunk.

Nem túl macerás és drága postán szállítani ezeket a termékeket?

Őszintén szólva, nem. :) Igaz elég nagy doboz kell ahhoz, hogy az egész bicikli beleférjen,  viszont pehelykönnyű súlyának köszönhetően - ugyanis mindössze 2,5 kg - viszonylag kedvező áron tudjuk szállíttatni. Ausztriába és Németországba egyaránt ingyenes kiszállítással érkeznek a futóbiciklik.

Hol és ki készíti a kerékpárokat?

A Kínában gyártott biciklialkatrészeket egy magyar partnercégtől vesszük, és mi magunk (vagyis jelenleg még csak Peti :)) szerelünk össze minden egyes futóbiciklit. Így jobban oda tudunk arra figyelni, hogy hibás alkatrészek ne kerüljenek a biciklibe.

27653818_10156300794759260_1256755303_o.jpg

Miben más, mint a többi futóbicikli?

A nálunk kapható futóbicikli társaihoz képest sokkal könnyebb, mindössze 2,5 kg. Ez nagyon fontos, hiszen nem mindegy, hogy mekkora súlyt kell megtartania a gyermeknek, illetve használata során is számos olyan szituáció fordulhat elő, ahol a futóbiciklit meg kell kicsit emelni és fontos, hogy ezt egyedül, segítség nélkül tudja megtenni a gyermek. Marci például 3 évesen egyedül lépcsőzött vele.

A futóbicikli kialakításának köszönhetően akár már 2 év alatti gyerkőc is biztonsággal tudja használni.

A MeinErstesRad futóbicikli egyedi felirattal látható el és jelenleg 21 színkombinációban kapható, így mindenki megtalálja a számára megfelelő biciklit.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy a szaküzletben vásárolt biciklikhez hasonlóan mi is használatra készen,  méretre beállítva küldjük házhoz, amennyiben ezt a vásárló kéri.

Mindegyik kopóalkatrészt meg lehet nálunk vásárolni, így rendszeres karbantartással és minimális ráfordítással akár több gyerkőcöt is ki tud szolgálni egyetlen bringa.

Én Németországban élek, itt nagyon népszerűek ezek a bringák, gondolom Ausztriában is?

Igen, itt is sok gyerkőc kezdi a biciklivel való ismerkedést futóbiciklivel. Mivel a futóbicikli esetében mindkét láb a földön van, így biztonságban tudják a gyerekek elsajátítani a biciklivel, mint eszközzel, a sebességgel és lendülettel való bánás képességét. Marci fiunk például 1,5 évnyi futóbiciklizés után kb 20 perc alatt tanult meg pedálos biciklivel menni mindenféle segédeszköz (mankókerék, partvisnyél :D...) nélkül.

27653164_10156300794724260_1999689176_o.jpg

Nagyon jópofa a hóra való jármű is,   Ausztriában biztosan ez is nagyon keresett?

Igen, valóban jópofa találmány, enyhe lejtőkön és sík területen egyaránt élvezetes a használata.

Ez egy adapter, ami a nálunk vásárolható futóbiciklivel kompatibilis, így télen se kell a tárolóba száműzni a futóbiciklit. :)

Induló kisvállalkozásként azonban sajnos még nem tudom azt mondani, hogy viszik, mint a cukrot, viszont saját tapasztalatunkat meg tudom osztani Veletek. Mikor leesett az első hó, gyorsan sítalpra cseréltük a kerekeket és már mentünk is a hegyekbe kirándulni. Az első bizonytalan lépések után hamar belejött Marci és azóta nem is nagyon ült rá a szánkóra. :)

Ami a használatát illeti, elsősorban 3 éves kor fölött ajánljuk, amikor már stabilan tud a gyerkőc a futóbiciklivel bánni, bár a mi kis kétévesünk sem akart lemaradni bátyótól, úgyhogy ő is felpattant rá. :) Nagyon hasonló technikával kell hajtani, mint a kerekes változatot, de azért mégis kicsit más. Bevallom őszintén, még én is kipróbáltam...

Másik ilyen jópofa termékünk a sisakhuzat. Többféle változatban kapható és bármilyen gyermek bukósisakra tökéletesen illeszkedik. Azoknak, akiknek eddig harcolni kellett a gyerekkel, hogy a bukósisakot felvegye, ez megoldás lehet. Nem csak kerékpáros bukósisakra használható, így a téli sportok kedvelőinek is ajánljuk figyelmébe.

27658695_10156300794319260_1702805687_n.png

Milyen terveid vannak a közeljövőre?

A közeljövőben szeretnénk útjára indítani az ‘Egyensúly kétkeréken’ programunkat, aminek keretein belül a gyerkőcök lehetőséget kapnak arra, hogy a bölcsődékben, óvodákban is élvezhessék a futóbicikli mozgásfejlődésre gyakorolt pozitív hatását. Ezt a programot elsősorban az ausztriai és németországi intézményekben szeretnénk meghirdetni.

Ha valaki szeretné, hogy a gyermeke bölcsődéje, óvodája is részt vegyen a programban, szívesen vesszük, ha ír nekünk az info@meinerstesrad.eu email címre és mi egyeztetünk az intézmény vezetőjével.

Ezt a vonalat tovább gondolva hosszú távú tervünk - vagy inkább nevezzük küldetésnek - a futóbicikli terápiás célú felhasználásának szélesebb körben történő elterjesztése. Ugyanis kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyermekeknek lett kifejlesztve a futóbicikli nagytestvére (16 zollos kerékkel), mely ugyanazokkal a jó tulajdonsággal bír, mint a kisebb változat, csak épp 5-8 éves gyerekeknek ajánlott. Ennek segítségével a mozgásfejlődésben társaiktól lemaradt gyerkőcök is biztonságosan és ami nagyon fontos, hogy a saját tempójukban tudnak fejlődni.

A futóbicikliket az alábbi weboldalon lehet megvásárolni: https://meinerstesrad.eu/

27711322_10156300795104260_1658322365_o.jpg

 

Szólj hozzá