2017. júl 03.

Egy nem feltétlenül átlagos ember, nem feltétlenül átlagos története

írta: skolikagnes
Egy nem feltétlenül átlagos ember, nem feltétlenül átlagos története

Szőcs-Rádi Anitával egy közösségi oldalon ismerkedtem meg, amikor rajzolót kerestem a mesekönyvemhez. Később kiderült, nem csak csodaszépen rajzol, hanem az íráshoz is ért.

Anita, két regényt, és több novellát, mesét írtál eddig. Mikor hogyan kezdődött a kapcsolatod az írással?

Mint - szerintem - minden tini, először én is a versek világában próbáltam ki magam. Mikor reménytelenül szerelmes voltam álmaim hercegébe, és elmondani nem mertem/tudtam neki, akkor a fehér papírnak vallottam meg érzelmeimet rímekbe szedve. De ez tiszavirág életű volt. Hamar rájöttem, hogy nekem a versek rövidsége nem elég ahhoz, hogy kifejtsem mindazt, ami bennem él. Első „regényem” szakközépiskola első osztályában született meg.

Ha jól emlékszem, talán 13 éves voltam, amikor először írni kezdtem. Mindig is élénk volt a fantáziám, szívesen menekültem el színes fantázia országba, ahol minden az én elképzeléseimnek megfelelően alakult, ahol az lehettem, aki csak lenni akartam.

19688212_1590655174290537_1339377624_o.jpg

Történt egyszer, hogy tollat vettem a kezembe és papírra vetettem mindazt, ami addig csak a fejemben létezett. Az A/5-ös, négyzetrácsos füzet pedig szépen lassan megtelt a gondolataimmal, és az elejére pedig önkéntelenül, gondolkodás nélkül ezt a nevet firkantottam fel: Rebecca D'Angelo.

A kezdeti szárnypróbálgatásom sikert aratott az osztálytársaim és a családom körében, de az igazat megvallva, a címére már nem emlékszem. Régen volt. 17 év, hosszú idő.

 Úgy tudom, hogy az egyik regényedből könyv készült. Miről szól a történet, bele lehet olvasni valahol? Hol, hogyan lehet megvásárolni?

A Márpedig léteznek! egy modern, fiatalos romantikus regény, átszőve némi rettegéssel és misztikummal.

„Victoria O’ Brianről már kisgyermek korában sejteni lehetett, hogy nem átlagos gyerek.
Mindkét kezén hat ujjal és felemás színű szemekkel született. Az emberek féltették tőle a gyerekeiket, ördögi teremtménynek tartották…
Tizennegyedik születésnapja környékén értesítették a családját, hogy soha nem látott nagymamája meghalt és a végakarata szerint, neki is ott kell lennie a végrendelet felolvasásánál.
A hagyatékával Vicky élete nem várt fordulatot vett… Maga is alig merte elhinni, de választ kapott minden kimondott és felmerült kérdésére.
Az „ajándéka” segítségével, idővel rálel a szerelem is egy titokzatos férfi személyében, akit sötét erők és titkok lengenek körül.

A horror filmekből megismert „alakok” mégsem csak a kitaláció szülöttjei?
Az előítélet győzedelmeskedik a szív fölött?
A szerelem és a félelem között vívott ádáz csatát ki nyeri?

Minden kérdésre megszületik a válasz ebben az új, kellemes borzongást ígérő, ismételten csak nem szokványos romantikus történetben, melynek szereplői nem feltétlenül átlagosak és nem feltétlenül emberek…”
Beleolvasni és megvásárolni a kiadónál lehetséges.
https://publioboox.com/hu_HU/marpedig-leteznek

19688360_1590655170957204_2051096552_o.jpg


Ugyanezeket kérdezem a második könyvvel kapcsolatban is. És azt, hogy mikorra várható a megjelenése?

A történetet most, hogy nyári szünet van, nagyon szeretném befejezni. Sajnos az iskola mellett nem igazán van lehetőségem írni, így most szeretném kihasználni a nyár adta lehetőséget. A történet rövid összefoglalója:
„Amanda sosem hitte volna, hogy az a szívesség, melyet ikernővérének tesz, megváltoztatja az életét és alapjaiban rengeti meg minden eddigi elhatározását.

A szürke kisegérnek, aki elbújt a kávézó uniformisa mögé, most egy exkluzív karácsonyi partin kell kamatoztatnia énektudását egy hírességekkel megtöltött teremben.

Idegességét csak tovább fokozta, amikor a vendégek között felfedezte azt a titokzatos idegent, akivel egyik éjjel, a szó szoros értelmében összefutottak.

Az ünnepi hangulat, a fülledt vágy és a köztük pattogó szikrák, tűzvészt okoztak, és hiába csilingelt eszeveszett erővel a vészcsengő Amanda fejében, késő volt. A szenvedély győzedelmeskedett.

A hajnali fény azonban elmosta a mámort, és Mandy meggyötörten és villámsebesen hagyta el Ben szobáját, meg sem állva hazáig.

Vegyes érzelmekkel telve élte a mindennapokat. Egyfelől ott volt az öröm, amit a siker költöztetett a lelkébe, másfelől pedig az undor, amivel önmaga iránt viseltetett. De volt még ott valami más is… Saját magának sem tudta pontosan megmagyarázni, sőt, teljes erejéből tagadta is annak létezését, és igyekezett megfeledkezni a szobáról, és Ben ölelő karjáról, ami igen nehezen ment, miután otthon szembesült a ténnyel hogy lánya rajongói lázának okozója nem más, mint Benjamin Ford.

Felbolygatott lelke nem talált nyugtot, míg egy szerencsétlen baleset mindent meg nem változtatott…

Mindent előröl, kell kezdenie: újraépítenie önmagát, az életét, a családját.

Mélységekkel és magasságokkal teli út áll előtte, melyet a szerelem csak még inkább megnehezít.

A könyv sorait olvasva tanúi lehetünk annak a lelki vívódásnak, amin Amanda keresztülmegy, míg elfogadja az új életét.  Vajon ebben az új életében van helye a szerelemnek? Képes szeretni magát, és engedni, hogy szeressék? A szeretett férfi mit tud kezdeni azzal a ténnyel, hogy akit végre hosszú idő után megtalált, már csak árnyéka annak, akibe beleszeretett?

Kérdések, melyekre a történet előrehaladtával megkapjuk a válaszokat, ám tudjuk, az élet mindig tartogat meglepetéseket és titkokat.” 

Mit jelent számodra az írás? Egy bizonyos terápia, vagy inkább szórakozás?

Az írás egyértelműen terápia a számomra. 17 éves koromban volt egy súlyos balesetem. Lebénultam. 1 évet kórházban és rehabilitációs intézményben töltöttem. A baleset és a későbbi gondatlan ápolás mindent elvett tőlem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a gerincemmel együtt az életem is kettétört.
A baleset elvette a gyerekkorom óta dédelgetett álmomat, és hosszú ideig csak lézengtem az életben. Nem volt miért felkelnem reggel, nem volt miért küzdenem. Ám ahogy befejeztem Roxant - az első igazi regényemet -. belém hasított az érzés: írni akarok. Maradandót akarok alkotni. Azt akarom, hogy az én színes fantázia országom más előtt is megnyissa a kapuit. Azt akarom, hogy amíg az emberek olvassák, amit írtam, kiszakadjanak a hétköznapi gondokból, egy kicsit másik világba kerüljenek. A mély depresszióból az írás segített kilábalni.

19688564_1590655167623871_180974276_o.jpg

Arra nem gondoltál még, hogy mesekönyvet írj? Illusztrátor sem kellene keresned, hiszen "kéznél van" J

Mélyebben még nem foglalkoztatott a gondolat. Van számos gyerekeknek szóló történet a fejemben, amikből szoktam nekik szemezgetni egy-egy foglalkozáson, de azt hiszem, egyedül nem mernék belevágni egy könyvre való mese megírásába.

Mikor derült ki, hogy jó a kézügyességed és szépen rajzolsz? Felkértek már máskor is arra, hogy rajzolsz valakinek?

Mindig is szerettem rajzolni. Iskolában is részt vettem mindenféle foglalkozáson, ahol a kreativitás és a kézügyesség játszotta a főszerepet, szóval nem tudom pontosan megmondani, de nagy nyilvánosság számára csak most lett egyértelmű ezen oldalam, mikor a közös alkotásunk megjelent. J

Tudom rólad, hogy iskolában dolgozol, és azt is, hogy nagyon szeretnek a gyerekek. Mi az oka ennek, mit gondolsz?

Ezt tőlük kellene megkérdezned úgy, hiszem. J Egyszerűen meghallgatom őket, figyelek rájuk, és ami szerintem a legfontosabb: szeretem őket. Nem nézem, hogy honnan jöttek, milyen ruha van rajtuk vagy éppen milyen képességekkel rendelkeznek. Számomra nem degradáló leülni, autózni velük, vagy a focis kártyáikkal játszani, ahogy az sem, hogy beálljak közéjül kidobóst játszani. Ha csak tehetem, köztük vagyok és éreztetem/tudatom velük, hogy bármiben számíthatnak rám.

Most szünet van, lehet kicsit pihenni, feltöltődni a következő tanévig. Hogy telnek a napjaid, az íráson és a rajzoláson kívül mivel szeretsz még foglalkozni?

Hosszú tanév volt, épp ideje már egy kis fellélegzésnek. Mondhatnám, hogy pihenésnek, de ez nem lenne igaz. A férjemmel egy építkezés közepén vagyunk. Mivel anyukám hivatásos nevelőszülő, így 14-en élünk együtt, ami már alapjáraton is magában hordoz nem kevés munkát, de a napokban kaptunk egy súlyosan sérült kislányt, aki 0-24-es ápolásra szorul, így ő minden rést kitölt a napokban. És, ha mindez még nem lenne elég, az iskolai fejlesztőpedagógussal közös projektbe kezdtünk, ami szintén nem kis kihívás elé állít… Oh és azért persze, szeretnék eljutni legalább 1-2 napra valahova, kiszakadni a mókuskerékből, és egy kis energialöketet adni magamnak, amivel belevethetem magam majd újra a hétköznapok nehézségeibe.

 Anita néhány rajza:

A színesek az Első verseskönyvem című könyvemhez készült, az egyszínűek pedig egy kifestő lapjai, aki A csodatermő fa című mesém alapján készült.

nyito.jpg

16.png

alvomacis_kicsi.png

 

6.jpg

7.jpg

 

Szólj hozzá