2018. már 18.

Kövecske, Callkötő és KocKaland - Három ötlet egy kreatív Anyukától

írta: skolikagnes
Kövecske, Callkötő és KocKaland - Három ötlet egy kreatív Anyukától

Amikor interjúra készülök valakivel, az első dolog az, hogy átnézem a weboldalát. Van, amikor ez a tevékenység tovább tart, mint az egész interjú, mert leragadok a szebbnél szebb képek nézegetésénél. Így történt ez most is. Csodaszép köveket láttam, karkötőket, játékkockákat. Kolta Zsófival beszélgetünk:

Zsófi, menjünk sorjában. Mesélj a termékekről, melyik volt előbb, aztán mi következett? Mindhárom "történet"  te saját ötleted?

A legelső ötletem a Kövecske volt. Amikor kitaláltam (2010 környékén), akkor még azt sem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Egy évnyi kísérletezés után alakult ki a technika és eszköztár, amivel ma is dolgozom. Először csak esküvőkre készítettem köszönetajándék és ültető gyanánt, majd amikor a fiam megszületett, sorban jöttek a jobbnál jobb ötletek (baba születési adatok fotóval, keresztelő, zsúrra ültető, mesefigurás kincs, köszönetajándék az óvónéninek, gyerekorvosnak, családrajzos Kövecske, fotós a nagyszülőknek, stb…) Mára már azt mondhatom, hogy bármilyen alkalomra készülhet Kövecske.

29027112_1698614596898290_2434957959583760384_o_kopie.jpg

Második gyermekem, a telefonszámos Callkötő ötlete akkor született, amikor a valódi második gyermekem járni kezdett és meglepődve tapasztaltam, hogy ő nem olyan nyugis és szabálykövető, mint az első volt. Szóval elkezdtem agyalni, hogy mi lehet az az eszköz, ami segíthet rajtam és félelmemen, hogy elcsatangol és nem találom meg. Így született meg a Callkötő. És bár nem szabadna ilyet mondanom, de a három közül a Callkötő a kedvencem. Jelenleg 33 fajta gyöngyből válogathatnak a gyerekek és szüleik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek szeressék hordani, ezért olyan dizájn-t alakítottam ki, ami szép és kényelmes. Vásárokon, gyereknapokon, óvodai és iskolai rendezvényeken helyben szoktam fűzni, amit nagyon szeretnek a gyerekek és szüleik egyaránt. Célom, hogy minden gyerek csuklóján legyen Callkötő és ne legyen több elveszett gyerek.

29386684_10211234373402152_271753060538122240_o.jpg

Harmadik ötletem nagyon fiatal, de már most látszik, hogy nagy sikere van. Ez a KocKaland. Az alapötlet fiam (6) nevelése során fogalmazódott meg bennem. Készítettem egy érzelmeket ábrázoló KocKalandot. Esténként dobtunk vele és a kidobott érzelem alapján kellett megfogalmaznia a napját: „VIDÁM: Ma akkor voltam a legvidámabb, amikor…” Ezt követte a többi ötlet, ami mind a pozitív nevelést és (akár felnőtteknek is) a pozitívabb életet segíti. Hiszem, hogyha segítségül hívjuk a KocKalandot, nem csak magunkat, hanem környezetünket is jó irányba lendíthetjük.

28959430_454931548255557_8951994072990482432_o_kopie.jpg

Az egyik videoból megismertem a kislányodat, Bogit. Tüneményes, eleven kislány. Hogy, mikor tudsz tőle dolgozni?

A gyerekeim inspirálnak, így nagyon sokat köszönhetek nekik. Bogi már két és fél éves, hihetetlen gyorsan elröppent az idő. Hétköznap Marci óvodában van, Bogi pedig itthon. Főleg akkor dolgozom, amikor alszik, de nagy segítségemre van férjem is, aki nélkül lehet, hogy nem sikerült volna ennyi ötletemet megvalósítani. Egyébként van olyan, hogy elöl maradnak a gyöngyök és Bogi összeállít magának egy új színkombinációt. Rengeteg Callkötője van, de sosem elég.

Térjünk vissza a termékekre. Mit kell tudni a kövekről? Milyen kövek ezek, kinek készülnek, mire jó, egy ilyen kődarab?

A köveket egyesével válogatom kertészetben. Nincs két egyforma kő, ezért is olyan érdekes és jó velük dolgozni. Nagyon jó marokban tartani őket. Amikor megveszem, még csak egy kődarab. Az én feladatom, hogy megtöltsem érzelemmel úgy, hogy aki kapja, annak igazi kincs legyen.

A karkötő miért CALLkötő?

CALL, mint hívás. Ez a szójáték tűnt a legkézenfekvőbbnek, hogy minden benne legyen , amiről a telefonszámos karkötő szól.

A kockáról pedig úgy gondolom órák hosszat lehetne mesélni, hiszen végtelen variációban készíthető, ugye?

Igen. Egyedi megrendelésre is készítek, a lehetőségek tárháza végtelen. Kedvencem az a KocKaland volt, amin a családtagok nevei voltak és így dobták ki, hogy ki fürdik először, ki mosogat, stb… 

Neked melyik termék a kedvenced?

Az én kedvencem az ÉRZELMEK és a GYEREK KocKaland.

Milyen terveid vannak a közeljövőre? Lesz új termék, vagy erre a meglévő háromra koncentrálsz?

Nagyon sok tervem van. A Callkötő az a termék ,amivel most kiemelten foglalkozom, hiszen égetően fontosnak érzem ezt a témát. Ha belegondolok, hogy csak egy gyerek visszatalál az anyukájához a Callkötő segítségével, már elértem a célomat. Nagyon szeretnék sok-sok anyukához eljutni és a megelőzésre fektetni a hangsúlyt. Ezzel kapcsolatban rengeteg tervem van. Van egy új ötletem is, aminek megvalósításán már dolgozom.

Sok sikert, és további jó munkát kívánok!

Köszönöm szépen!

Callkötő : https://www.facebook.com/callkoto/

Kövecske: https://www.facebook.com/kovecske/

KocKaland: https://www.facebook.com/kockaland/

Instagram: https://www.instagram.com/koltazsofi/

 

 

 

 

Szólj hozzá