2017. jan 14.

Egy kis "hazai" - folytatásos történet II. rész

írta: skolikagnes
Egy kis "hazai" - folytatásos történet II. rész

Még mindig vásárlás. Karácsony előtt már hetekkel, hónapokkal láttam a reklámot (reklámokat) a tv-ben, amelyben hitelfelvételre buzdítanak.

Vegyenek fel a népek azért hitelt, hogy tudjanak ajándékot venni a „szeretteiknek”. Mert a szeretteik nyilvánvalóan csak akkor szeretik őket, ha dugig pakolják a fa alját motyóval.

Nosza erre a lelkes reklámnéző már battyog is a bankba, és tervezgeti a karácsonyi ajándékcunamit, a nagy zabálást, esetleg egy csobbanást a wellnessben.

Persze decemberben korábban jön a fizu, a segély, a nyugdíj, azokra is rá lehet repülni, és költekezni belőle itt-ott.

Ünnep szépen eltelik, mindenki boldog.

Jön a Szilveszter, még egy kicsit muszáj költekezni, kaját háromszáz évre előre, pár üveg pezsgőt, italokat, tűzijátékot, meg ami nélkül nem mennének át az óramutatók a tizenkettesen túlra.

 

shopping-1165437_640.jpg

 

Aztán jönnek a dolgos hétköznapok, a hitel elfogyott, és a fizetés is már majdnem.

Erre mit látok a tv-ben? Megint jön a hiteles reklám, jó magas kamattal, de hirtelen fel lehet venni. Ne késlekedjen, és ne is gondolkodjon senki, kezdje az új évet úgy, ahogy a régit befejezte: hitelfelvétellel.

Az a réteg, aki ugrik erre a hiteles mézesmadzagra, gondolom gyermekkorában sokat hiányzott matek órán és nem tud, vagy csak simán nem is akar belegondolni és utánaszámolni.

Tulajdonképpen győzködni sem érdemes őket, hogy fusson neki még egyszer a gondolatsornak.

Menjen, tegye meg, aztán majd rájön.

 

Pár napja láttam egy dokumentumfilmet a tévében, valahol Afrikában egy nagyon elmaradott közösségben forgattak. A nyolcgyermekes családban az anya naponta gyalogolt 2 km-t, vízért. Kb. sejteni lehet, mennyit bírt aztán gyalog hazavinni.

Az apa dolgozott, de valahol nagyon messze és ő is gyalog járt.

Éppen egy kerékpárra spóroltak, amivel megkönnyítik a vízhordást, a munkába menést, és sok egyebet.

A kerékpár nekik létszükséglet volt.

Nem, nem vettek fel hitelt.

Talán azért, mert arrafelé nincsenek bankok, de ha lennének, szerintem akkor sem vettek volna fel.

Összekuporgatták évek alatt az árát. Holott létszükséglet volt.

Máshol meg azért hitelbe verik magukat, hogy szórakozzanak, vagy többnek látszanak, mint amennyi....

 

Ha tetszett az írásom, látogass el a weboldalamra: www.skolikagnes.hu

 

olasz_kicsi.jpg Novellák, humoros történetek.

Olvass bele: http://www.skolikagnes.hu/szivesen-megkostolnam-az-olasz-vacsorat/

 

Mentés

Mentés

Szólj hozzá