Ékszerek kismamáknak, nagymamáknak
Beszélgetés Fodor Nórával, a munkáiról, és terveiről
Amikor interjút szeretnék készíteni valakivel, előtte igyekszem alaposan felkészülni az "alanyból". Most is ezt tettem, leültem a facebook elé, és nézegetni kezdtem Nóra oldalát. Kis idő múlva azt vettem észre, hogy besötétedett, kérdést egy darabot sem írtam fel, mert csak nézegetem a szebbnél szebb ékszereket. Viszont ebből így nem lesz interjú.
Nóra, mesélj magadról kérlek: mikor, hogyan kezdődött a vállalkozásod?
18 éves koromban szerényebb körülmények között éltem, és eldöntöttem: kezembe veszem a sorsomat, szeretnék azzal foglalkozni és úgy élni, ahogyan azt megálmodtam. Egyedül egy bőrönddel felköltöztem Budapestre. Egy percig sem kételkedtem magamban, tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de megtalálom az álmaimhoz vezető utat.
Most lesz 5 hónapja, hogy hivatalosan is létezik a vállalkozásom, de összességében 4 év kemény munka volt benne, mire elindulhatott a cég.
Elsődleges feladatomnak a hazai megerősödést tekintem, de szóba került már a franchise keretek kidolgozása is, kaptam már megkeresést Ausztriából, Hollandiából, Angliából és Miamiból is.
Magyarországon már vannak szerződött partnereim, ami nagyon jó visszajelzés számomra.
Milyen anyagokat használsz fel az ékszerkészítéshez?
Ékszereimet alapvetően bizsu alkatrészekből kezdtem gyártani, de lehetőséget kaptam egy hazai cégtől, hogy minőségbeli javulásokkal indítsam a 2018-as évet: nemesacélból készítem az ékszereket, ami tartós, nem kopik, nem okoz allergiás tüneteket viselőinek.
A karkötő szíjait gondosan válogatott gyöngyökből, ásványokból, bőrszíjakból készítem.
Melyik korosztály viseli az ékszereidet?
A feliratos, névre szóló ékszereket leginkább a fiatal és középkorú kisgyermekes anyukák, nagymamák viselik, de nem ritka eset a 90 éves dédnagymama részére rendelt ékszer.
Divatékszereinket pedig már vitték egy 5 éves kislánynak is. Teljesen személyre szabott ékszereimmel minden korosztály számára megtaláljuk közösen a megfelelő ékszert vagy kiegészítőt.
Az eddig elkészült darabok közül melyik (melyikek) a sikertermékek?
A névre szóló ékszerim közül a gyöngysoros karkötőkre dobban meg legtöbbször a vásárlók szíve.
Az anya-lánya kulcstartó szett abszolút sikertermék, volt, aki karácsonykor 150 km-t utazott, hogy átvehesse és meglephesse vele édesanyját.
Milyen visszajelzéseket kapsz a vásárlóktól?
Imádják a vásárlók az ékszerek egyediségét és sokszor meg is hatódnak rajtuk. Ha személyesen jönnek az ékszerért, nálam már bekészítve a zsepi �
Számomra legmeghatóbb eset volt, amikor egy anyuka annyira meg volt elégedve a munkámmal, hogy karácsonyi ajándékot küldött nekem, amit a családjával készített.
Az ékszerek, színe, anyaga, formája végtelen lehet. Mit tervezel legközelebb megvalósítani?
Most egyelőre brandet építek.
Egyelőre az elsődleges termékem a feliratos/fényképes, névre szóló karkötő és kulcstartó, de két hét múlva érkezik az első komolyabb kollekcióm is, ami majdnem 1000 ékszert foglal magába, férfiaknak és nőknek egyaránt. Online értékesítek, de folyamatban van az üzletünk kialakítása is, ahol lehetőség lesz direkt értékesítésre.
A másik oldaladon láttam, hogy gyermekruhákat is tervezel és készítesz. Amit láttam, az gyönyörű. A ruhakészítéshez hogy jött az ötlet?
Tisztán emlékszem, amikor az óvodában rajzoltunk. Már akkor a „saját tervezésű ruháimat” rajzoltam, a Barbie babáknak pedig kész kollekciót varrtam otthon.
Ez a máig bennem maradt, gyakran megfordulok divatbemutatókon, és a legjobbaktól kapom az inspirációt itthoni terepen: Herrhoffer Marianna, Smaltig Dalma, Lakatos Márk…
Mint az interjú elején említettem, szerény körülmények között éltem, és mindig egy igazi hercegnő ruhára vágytam kislányként. Most lehetőséget kaptam, hogy sok-sok kis hercegnő és herceg álmát váltsam valóra egy-egy darabbal. A BabaPest fő profilja az elegáns és kényelmes gyermekruhák.
Ékszert, ruhát tervezni és megvalósítani biztosan hosszú folyamat. Hogy bírod, hány óra telik munkával egy nap? Vannak-e segítőid?
A párom rengeteget segít mindenben, a hamarosan megjelenő férfi ékszer kollekcióm 90%-át ő tervezte és készítette. Minden elkészült munkámat megmutatom neki „ellenőrzésre”, mielőtt azt a vevő részére eljuttatom, és ha ő rábólint, akkor az valóban tökéletes.
Egy átlagos napon 12 órát dolgozom, de a karácsonyi időszakban előfordult egy-egy 20 órás munkanap is. Fárasztó, de egyben nagyon boldoggá tesz. Amikor lefekszem, alig várom, hogy reggel legyen, és alkothassak.
Mire vagy a legbüszkébb?
A webshopra. A logótól kezdve, a webdesign-on át, mindent egyedül készítettem el magamnak. Na és persze arra, hogy ilyen rövid idő alatt, több mint 22 ezer embernek tetszik az, amit csinálok. Motivál, inspirál! �
2018.január 2. van. Milyen tapasztalatokkal és tervekkel vágsz neki ennek az évnek? Ha egy év múlva "találkozunk", mit fogsz mutatni nekem?
Legnagyobb célom jelenleg, hogy idén szeretném megnyitni az első „igazi” üzletemet, ahol a vevő egy finom kávé mellett üzletünkben akár meg is várhatja, hogy az ékszere elkészüljön.
Saját stílusomat is beleszövöm az ékszerekbe, így elengedhetetlen az ékszerek díszdobozos-szalagos csomagolása.
Az elegancia fontos része az üzletemnek, ezt 2018-ban jobban éreztetem a vevőimmel.
Köszönöm a beszélgetést, jó munkát és sok sikert kívánok neked!
Nóra munkái megtekinthetőek és megrendelhetőek itt:
Facebook oldal: www.facebook.com/norashungary
Webshop: www.norashungary.hu
Instagram: norashungary.hu